Magyar állami kitüntetéseket adtak át pénteken délután Kolozsváron: a
Sólyom László köztársasági elnök által március 15-én, a magyar
forradalom és szabadságharc 162. évfordulója alkalmából adományozott
elismeréseket a főkonzulátus által szervezett rendezvény keretében
Szabó Vilmos, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára
nyújtotta át az Agapé étterem Heltai Gáspár termében. – 1848. március
15-e jelentős mértékben meghatározta történelmünket. Ezen a napon, 162
év elteltével is együtt dobban a magyarok szíve, éljünk bárhol is, az
anyaországban vagy azon kívül, közel vagy távol, de mindannyian a
hazánkra, a szabadságunkra, a magyarságunkra gondolunk. Évről évre
azokat a honfitársainkat tüntetjük ki, akik kiemelkedő tevékenységükért
elismerésre méltóak – hangsúlyozta az államtitkár.
Horváth László felvételei
Elismerésben részesült: Kallós Zoltán néprajzkutató (Magyar
Köztársasági Érdemrend Középkeresztje), Nagy Tóth Ferenc biológus,
Gábos Zoltán fizikus, Demény Attila zeneszerző, zongoraművész (Magyar
Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje), Bíró Rozália Ibolya politikus,
Nagyvárad alpolgármestere, Balázs-Bécsi Attila, a szamosújvári Téka
Alapítvány igazgatója, Hegedüs Csilla, a Transylvania Trust Alapítvány
ügyvezető igazgatója, Makkai János újságíró (Magyar Köztársasági
Érdemrend Lovagkeresztje), Péntek László, Körösfő alpolgármestere,
Lapohos András biológiatanár, Serényi János pedagógus, dr. Vass Levente
urológus (Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztje), Kilyén Ilka
színművész (Magyar Köztársaság Ezüst Érdemkeresztje), dr. Gagyi Zoltán
dicsőszentmártoni művelődéstörténész (díszoklevél), Kilyén Ilka, Ambrus
Attila újságíró, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke és
Balázs Árpád Pál földrajztanár (Pro Cultura Hungarica emlékplakett).
A rendezvényen, amelyen számos hivatalosság mellett Szilágyi Mátyás
kolozsvári főkonzul is jelen volt, a hangulatot Boér Ferenc színművész
szavalata, illetve Pöllnitz Boróka (fuvola) és Farkas Szabolcs (gitár)
zenei műsora emelte.
– Sem dicséretért, sem bérért nem küzdök, ez
volt a márciusi ifjak egyik jelszava. Hozzáteszem: ennek ellenére
jólesik, ha megdicsérnek – mondta el lapunknak a Magyar Köztársaság
Arany Érdemkeresztjével jutalmazott Péntek László.
Itt említjük
meg, hogy kimagasló színvonalú munkája elismeréseként a Magyar
Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki Selmeczi György
kolozsvári születésű Erkel Ferenc-díjas zeneszerzőt, karmestert, aki
március 15-én Budapesten vette át a díjat.